Főételek

Tejszínes-brokkolis-csirkemelles penne

Készítette
Kovács Rita
Budapest 

Hozzávalók

kb. 6 személyre 

1 kg
csirkemellfilé
50 dkg
brokkoli
50 dkg
penne tészta
4 dl
Mizo főzőtejszín (20%-os)
15 dkg
Mizo füstölt Anikó sajt és Mizo trappista sajt (6 hetes érlelésű) vegyesen, reszelve
3 gerezd
fokhagyma
ízlés szerint
ételízesítő
1 csipet
1 csipet
őrölt bors
1 csipet
morzsolt oregánó
1 csipet
morzsolt bazsalikom
1 evőkanál
olaj
ízlés szerint
Mizo tej (2,8%-os)

Elkészítés

 

A csirkemellet kockára vágjuk, ételízesítővel, sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal fűszerezzük, és félretesszük. A brokkolitmegmossuk, lecsepegtetjük, rózsáira szedjük, és enyhén sós vízben kifőzzük. A tésztát a csomagoláson lévő utasítás szerint sós vízben „al dentére” főzzük.
A szószhoz a főzőtejszínt 1 csipet sóval meghintjük, bazsalikommal, oregánóval ízesítjük, hozzáadjuk a préselt fokhagymagerezdeket, a sajt felét, és jól összekeverjük. Ha túl sűrű lenne, kevés tejjel hígítjuk.
Serpenyőben olajat hevítünk, és a húskockákat addig pirítjuk rajta, amíg kis színt kapnak. Az olajat félretesszük.
Jénai tálban a megfőtt tésztát, a brokkolit és a kisütött húst összekeverjük, majd ráöntjük a szószt. Ezzel is jól összevegyítjük. A tetejére 2 evőkanálnyit locsolunk a csirkemell sütőolajából. A tálat lefedve a hideg sütőbe tesszük, és 180 fokon kb. 40 perc alatt megsütjük.
Tálaláskor az ételt a maradék reszelt sajttal meghintjük.

Tipp: 4 dl Mizo főzőtejszín helyett 2 dl Mizo főzőtejszín és 15 dkg Mizo tejföl (20%-os) keverékét is használhatjuk.