Desszertek

Laktózmentes, sós palacsinta

Készítette
Homolya Nóra
Szeged 

Hozzávalók

10-12 darabhoz 

20 dkg
liszt
3 dl
Mizo laktózmentes tej
2 dl
ásványvíz
2
tojás
1 csipet
1/2 dl
olaj

a töltelékhez:

50 dkg
Mizo laktózmentes túró
2 evőkanál
Mizo laktózmentes tejföl
1 kávéskanál
ízlés szerint
friss metélőhagyma

a mártáshoz:

5 dkg
Mizo laktózmentes vaj
2 dl
Mizo laktózmentes tej
1 evőkanál
Mizo laktózmentes tejföl
1 evőkanál
liszt
ízlés szerint
ízlés szerint
őrölt bors
1-2 gerezd
fokhagyma
metélőhagyma
a díszítéshez:
ízlés szerint
kapor

Elkészítés

 

A palacsinta hozzávalóit csomómentesre keverjük, és legalább 1/2 órára hűtőbe tesszük. (Ha a végén túl sűrű lenne a tészta, kevés ásványvízzel felöntjük.)
Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót villával összetörjük, hozzávegyítjük a tejfölt, a sót és az apróra vágott metélőhagymát.
A palacsintákat tetszőleges vastagságúra sütjük. Ezután mindet megtöltjük úgy, hogy az egyik felükre kenjük a tölteléket, majd kétszer félbehajtjuk.
A mártáshoz a vajat lábosban felolvasztjuk, ízlés szerint sót meg borsot szórunk rá, és rádobjuk a megtisztított, egészen apróra vágott fokhagymát. Ha felforrósodott, belevegyítjük a lisztet, és pár percig pirítjuk.
Közben másik edényben meglangyosítjuk a tejet, és gyakori keverés mellet a lisztes vajhoz forgatjuk. Állandó keverés mellett sűrűre főzzük, a legvégén hozzáadjuk a tejfölt is. 
Tálaláskor a töltött palacsintákra mártást kanalazunk, és metélőhagymával, esetleg pár szál kaporral díszítjük.