Főételek

Bakonyi csirkeszelet laktózmentesen

Készítette

 

Hozzávalók

 

50 dkg
csirkemellfilé
50 dkg
gomba
1
vöröshagyma
2-3 gerezd
fokhagyma
3 dl
Mizo laktózmentes tejföl
2 evőkanál
őrölt pirospaprika
1 evőkanál
olaj
5 dkg
Mizo laktózmentes vaj
ízlés szerint
ízlés szerint
őrölt bors

a tálaláshoz

ízlés szerint
galuska

Elkészítés

 

Az átmosott húst szeletekre vágjuk, besózzuk. Magas falú serpenyőben a vajat az olajjal felhevítjük. Néhány perc alatt elősütjük benne a húst, és tányérra szedjük. A vöröshagymát felaprítjuk, és a visszamaradt zsiradékon megpároljuk, majd a fokhagymát is rányomjuk. Rádobjuk a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, kicsit átsütjük. A tűzről levéve rászórjuk a pirospaprikát, az ételt átforgatjuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Ismét beletesszük a hússzeleteket, lefedjük, majd közepes lángon nagyjából 30-40 perc alatt készre főzzük.
A paprikás léből keveset elkeverünk a tejföllel, és az ételre öntjük. Hagyjuk egyet rottyanni, és galuskával tálaljuk.